Kínai történet 3. film felirat magyarul








Fontos! Kélek, olvasd el
A Kínai történet 3. című eredeti nyelvű filmhez, számos weboldalon található jelenleg vagy majd található lesz hivatalosan közzétett fordítás.
Kérünk, vedd figyelembe, hogy weboldalunk a hallásukban sérült embereknek próbál segíteni. Nem célunk jogsértő anyagok publikálása, hivatalos megjelenés előtti "amatőr" fordítások közzététele.
A tartalom és néhány fontos információ azért kerül feltüntetésre, hogy minél pontosabban be tudd azonosítani a filmet. Sok hasonló címmel rendelkező film van. Célunk, a felhasználói élmény fokozása.
Amikor megjelenik egy film hivatalos magyarnyelvű fordítása, amit szabadon felhasználhatóként közzétesznek, meg fogjuk jeleníteni az oldalon.

Tartalom:
A trilógia utolsó részében Wong Fei Hungnak (Jet Li), a neves harcművésznek immáron Pekingbe vezet az útja. Részt kíván venni a császárné által meghirdetett Oroszlántánc harcművészeti versenyen, emellett bemutatná jegyesét (Rosamund Kwan) pekingi édesapjának. Wong nem számít arra, hogy leendő párjának orosz csábítója akad, így a versenyen résztvevő brutális harcosokon kívül még a szerelméért is meg kell küzdenie. Tsui Hark pazar kiállítású filmjével - benne a gyönyörűen koreografált harci jelenetekkel - méltó befejezést készített remek ívű, kivételes látványvilágú trilógiájának.

Eredeti cím: 黃飛鴻之三 獅王爭霸
Kategória: Akció
Eredeti nyelv: cn

Hivatalos felirat megjelenésének dátuma: 1993-01-01 (Eredeti nyelven!)

Az alábbi weboldalak is foglalkoznak ezzel a témával
http://www.themoviedb.org/movie/10619
http://www.imdb.com/title/tt0108592

Egyéb adat
Költségvetés: 0
Népszerűsége: 9.66
Produkciós irodák: Film Workshop
Orange Sky Golden Harvest




Ezek is érdekelhetnek
Kung Fu Panda 3.
Kínai történet 2.
A Shaolin 36 próbatétele
Shaolin
Rendőrsztori 3.
Tigris és sárkány
A sárkány közbelép
A nagymester
Tomboló ököl
Volt egyszer egy Kína 6.



Értesítő

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy el tudjuk neked küldeni az értesítésünket, amint elérhetővé válik ehhez a filmhez hivatalos felirat!


Kérem, küldjetek értesítést a megadott email címre, ha megjelenik hivatalos felirat a(z) Kínai történet 3. című filmhez.





www.FilmFelirat.com © 2020

Powered by: TMDB API és OpensubtitlesAPI és Wikipedia api felhasználásával